KÖZLEMÉNY A 2017-2018. NEVELÉSI ÉVRE TÖRTÉNŐ ÓVODAI JELENTKEZÉSRŐL

Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala értesíti az érintett szülőket, hogy a 2017/2018-as nevelési évtől az óvodai ellátást igénylő gyermekek nyilvántartásba vétele a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában lévő valamennyi óvodába, továbbá a Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásában működő óvodába is azonos helyszínen és időpontban történik.

A jelentkezés ideje, helye:

 

  1. április 10. (hétfő) 8.00-18.00 óra,
  2. április 11. (kedd) 8.00-18.00 óra,

 

CSABAGYÖNGYE KULTURÁLIS KÖZPONT KÖLYÖKSZIGET TERME

(Békéscsaba, Széchenyi u. 4.), Mezőmegyeren, Gerlán, a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium óvodájában az óvoda épülete.

Az óvodai jelentkezéskor, beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát, a munkahelyhez legközelebbi körzeti óvoda (munkahely az óvoda körzetében található) választása esetén a munkáltatói igazolást, sajátos nevelési igényű gyermek jelentkezése esetén az óvoda kijelöléséről szóló szakértői véleményt.

 

A gyermeket az az óvoda köteles felvenni, amely óvodának életvitelszerűen a körzetében életvitelszerűen lakik (a továbbiakban: kötelező felvételt biztosító óvoda). Az óvodák a számukra előírt kötelező felvétel biztosításán túl jelentkező igényeket a szabad férőhelyek függvényében teljesíthetik. A felvételről, valamint az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról az óvoda vezetője dönt és legkésőbb a beiratkozásra kiírt utolsó határnapot követő huszonegyedik munkanapon értesíti a szülőt.

Ha a jelentkezők/regisztrálók száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre.

Az óvodavezető határozatának közlésétől számított 15 napon belül a szülő, amennyiben nem ért egyet az abban foglaltakkal, érdeksérelemre hivatkozással kérelmet nyújthat be a jegyzőhöz. A jegyzői határozat kézhezvételét követően a szülők a maguk által választott időpontban írathatják be gyermeküket az óvodába.

 

 

Általános tájékoztató a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott óvodák vonatkozásában:

 

Óvodába jelentkezhet minden olyan, okmányai szerint Békéscsabán lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező kisgyermek, aki harmadik életévét 2018. augusztus 31. napjáig betölti, és a harmadik életévének betöltése után szülei azt szeretnék, hogy az óvodába járást még a 2017/2018. nevelési év során (2017. szeptember 1-től 2018. augusztus 31-ig) megkezdhesse.

Amennyiben a szülő a fenti időpontban nem él az óvodába jelentkezés lehetőségével, úgy választási lehetősége az adott évre vonatkozóan a szabad férőhellyel rendelkező óvodákra korlátozódik.

 

Akiknek kötelező az óvodai nevelés

 

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2015. szeptember 1-jétől hatályos rendelkezése szerint a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie. Ez a kötelezettség azon gyermekekre vonatkozik, akik 2014. szeptember 1. előtt születtek, és még nem járnak óvodába.

 

A kötelező óvodai nevelés fejlesztő nevelésben is teljesíthető.

Amennyiben a napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, a szülők kötelesek arról az óvodai beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon beül, azaz legkésőbb 2017. május 25-ig írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt. Az értesítési kötelezettség a szülőt akkor is terheli, ha gyermeke már óvodai jogviszonyban áll és óvodakötelezettségét a jövőben külföldön teljesíti. Ez esetben előzetesen köteles értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, nem kér felmentést, vagy külföldi tartózkodásáról nem nyilatkozik, szabálysértést követ el. A szabálysértés pénzbírsággal is büntethető.

 

 

Jelentkezéskor a választott óvoda iránti igény regisztrálása, összegyűjtése, a szülők részletes tájékoztatása történik.

Az „ÓVODAI REGISZTRÁCIÓS LAP 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE” nyomtatványt a jelentkezés helyszínén lehet kitölteni, vagy letölthető a www.bekescsaba.hu oldalról (csabai élet/oktatás/óvodák menüpont). Az előre kitöltött jelentkezési lapok leadása, a megfelelő okmányok ellenőrzése is a jelentkezésre megadott két napon, a Csabagyöngye Kulturális Központban történik.

A regisztrációt követően az összesített létszám ismeretében a fenntartó az áprilisi közgyűlésen határoz az egyes óvodákban indítható csoportok számáról.

 

Az óvodai jogviszony a felvételről való döntést követően (szülő értesítése) 2017. május 8-án, 10-én, az adott óvoda székhelyén megszervezett tényleges beiratkozással létesül. Egy intézményen belül, a székhely-telephely óvodák közötti aránytalan jelentkezés esetén az érdekelt szülők bevonásával a választott óvodához közelebb lakó gyermeket kell felvenni.

 

A jelentkezés előtti időszakban az óvodák kérésre lehetőséget biztosítanak a szülők és gyermekek számára, hogy megismerkedhessenek az óvodapedagógusokkal, az óvodában folyó nevelőmunkával, az épülettel. Az óvodai nyílt napokról az adott óvoda honlapján, az óvodában személyesen, vagy telefonon lehet érdeklődni.

 

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának óvodái integrált nevelés ellátására a látásfogyatékosság kivételével kijelölhetők:

Hajnal**-Lenkey-Jázmin Utcai ÁMK (Békéscsaba, Lenkey u. 12.), Békéscsabai Tündérkert Óvoda*(Békéscsaba, Szegfű u. 87-89.), Kölcsey Utcai* és Ligeti Sori Óvoda (Békéscsaba, Kölcsey u. 15.), Lencsési Óvoda (Békéscsaba, Pásztor u. 91.), Mackó-Kuckó Óvoda*(Békéscsaba, Orosházi út 56.), Százszorszép Művészeti Bázisóvoda (Békéscsaba, Wlassics sétány 4/1.), Szigligeti Utcai és Kazinczy-lakótelepi Óvoda (Békéscsaba, Szigligeti u. 3.), Penza Lakótelepi és Dr. Becsey Oszkár Utcai Óvoda (Békéscsaba, Penza ltp. 19.).

 

 

 

 

 

 

 

A nem önkormányzati fenntartású Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, és Alapfokú Művészetoktatási Iskola (Békéscsaba, Szeberényi tér 2.) integrált nevelés ellátására – a pszichés fejlődés zavaraival küzdő gyermekek számára – kijelölhető.

 

*    szlovák nyelvű nemzetiségi nevelést is ellátó

**  magyar nyelven roma kulturális nevelést ellátó

 

Az óvodák elérhetősége, az óvodai felvétel rendje, az óvodai körzetbeosztás, az óvodákról szóló ismertető, Békéscsaba város honlapján,a www.bekescsaba.hu.oldalon, a csabai élet/oktatás/óvodák menüpont alatt, valamint az óvodákban megtalálható.

 

Tájékoztató az életvitelszerű ottlakás, mint a kötelező felvétel feltétele megállapításának jogi eljárásrendjéről.

Életvitelszerű ott lakásnak minősül, ha a gyermek a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében található ingatlant otthonául használja és az ilyen ingatlan a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában a gyermek lakóhelyeként vagy tartózkodási helyeként az óvodai beiratkozás első határnapját megelőző három hónapnál régebb óta szerepel. Amennyiben ez nem teljesül, vagy, ha bármely körülmény alapján arra lehet következtetni, hogy a gyermek a nyilvántartásban szereplő lakóhelyén vagy tartózkodási helyén nem életvitelszerűen lakik, úgy az óvodavezető vagy a fenntartó által szervezett bizottság jogosult felszólítani az óvodába jelentkező gyermek szülőjét, hogy az életvitelszerű körzetben lakás tényét akként igazolja, hogy a felszólítás kézhez vételétől számított 15 napon belül bemutatja a területileg illetékes védőnőtől származó, a védőnői ellátás igénybevételét igazoló nyilatkozatot.

Amennyiben az óvodavezető, illetve az általa vagy a fenntartó által szervezett bizottság felszólítása ellenére a szülő a védőnői nyilatkozatot nem mutatja be, úgy az óvodavezető, illetve az általa vagy a fenntartó által szervezett bizottság jogosult az életvitelszerűen körzetben lakást családlátogatás kezdeményezésével ellenőrizni. Amennyiben a látogatásra javasolt legalább három időpont közül a gyermek szülője vagy törvényes képviselője egy alkalommal sem teszi lehetővé a családlátogatást, úgy vélelmezni kell, hogy a gyermek nem életvitelszerűen lakik a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében, és ennek alapján az óvodai felvétel megtagadható.